Adriai kikötők 2012-2013
888 kikötő az Adrián és 1000 GPS-pozíció
Karl-Heinz Beständig  

kemény borító, cérnafűzött
152 színes oldal
Jachtnavigátor, 2012

A KÖNYVET KÍSÉRŐ HONLAPUNK:
www.adriaikikotok.hu

Még nem rendelhető.

 

Az új kiadás a

2012-es Budapesti Hajókiállításon

jelenik meg!

Az idei Budapest Boat Show-n jelenik meg a közismert és közkedvelt Adriai kikötők új kötete a 2012-2013-as szezonra. Az ismert német Adria-vitorlázó, Karl-Heinz Beständig ma már széles körben elterjedt, több nyelvre lefordított túrakalauza 1984-ben jelent meg először. Akkor kb. 333 öblöt és kikötőt tartalmazott. Néhány évvel később már 555-öt, aztán 666-ot. A 12. német kiadás óta pedig a 777-es szám szerepelt a címlapon. Az idők során a borítón megjelenő „bűvös szám” az Adrián hajózók számára a pontos hajózási információk egyfajta védjegyévé vált. A magyar kiadás 2001-ben jelent meg először a 777-es számmal. Az utóbbi kiadásokban a „bűvös számokat” az addig szokatlan 808-as szám váltotta fel, azonban a jelen kiadás már visszatér a „bűvös számokhoz”, így ismét három egyforma – immár nyolcas – számjegy látható a címlapon. A legfontosabb szempontok, a naprakészség, a megbízhatóság és az áttekinthetőség a „888 kikötő az Adrián” esetében is megmaradtak.
Azonban nem ez a legfontosabb változás a könyv életében. Az eddig szerényen fekete-fehérben rajzolt lapok a jelen 7. magyar kiadásban színesben jelennek meg, ahogy az egy valamirevaló tengeri térképhez illik. Ez egy új korszak beköszöntét jelenti. A színek megfelelnek a szabványos metrikus térképeken használatos, a Nemzetközi Vízrajzi Hivatal által szabványosított rendszernek: a szárazföldek sárga, míg a sekély part menti vizek 1 méter mélységhatárig világoskék, 10 méter mélységhatárig sötétkék színezést kaptak. A figyelmeztető szövegek lila színűek. A fényjelzők színüknek megfelelő színben jelennek meg, míg a szektoros fényeket színüknek megfelelő körívek reprezentálják. A színes fotók pedig élénkebbé teszik az egyes oldalakat.
Az új kiadásban a teljes szöveget felújítottuk és aktualizáltuk, a szöveges fejezeteket friss tördelés tette szebbé és olvashatóbbá. Mindehhez teljesen új borítót kapott a könyv.
Az eredeti két német könyvecske (888 Häfen und Buchten és az 1000 GPS Wegepunkten) több más nyelven is megjelenik, köztük angolul, franciául, olaszul, illetve cseh és horvát nyelven. 2007-től kezdve azonban egyedül a magyar kiadásnak van tengerálló és színes kemény borítója, mely mind a két könyvet magában foglalja Adriai kikötők címen.
Mivel a keményborítós magyar kiadás kétévente jelenik meg, a naprakészség jegyében az időközben napvilágra került változásokat PDF formátumban rendszeresen és ingyenesen közzétesszük a kiadó www.jachtnavigator.hu honlapján és a könyvet kísérő www.adriaikikotok.hu honlapon.

Nézz bele!

Oldal teteje Az oldal tetejére