A jó horgony 8 tulajdonsága: (2) a tömege

Talán még mai is széles körben elterjedt az a vélemény, hogy a jó horgony a nehéz horgony. Ez régebben talán igaz lehetett, amikor a horgony alakja, és főleg a kapája nem volt úgy kialakítva, hogy a horgony vonszolása során helyes pozícióba forduljon, és beleássa magát a tengerfenék talajába, hanem a saját súlya révén tudott „statikusan” megkapaszkodni. Ilyenek voltak a hagyományos Admirál-, vagy más néven Fisherman horgonyok.

A „Morgenster” briggen (kétárbócos iskolahajón) a háromtonnás Fisherman horgonnyal elég nehéz volt elbánni 6–8 embernek… Az elektromos horgonycsörlő ugyan viszonylag könnyen felhúzta a horgonyt a vízfelszínig, de onnan kézi erővel kellett a fedélzetre emelni, ahol rögzítettük. Első lépésben csigasorral felemeltük a horgonydaruig, ott fogást váltva a horgonykapákat kellett a fedélzet szélére emelni, ahonnan bebillentettük a helyére, és rögzítettük. Ez nagyjából egy órás művelet volt, és a norvég fjordban lévő horgonyzóhelyről indulva már javában kint jártunk a hullámos Északi-tengeren, mire végeztünk. Ebből vágtam össze az alábbi rövid videót...

Fisherman horgony

A Fisherman horgony rögzítése a fedélzeten – SzkipperTippek videó (S.A.L.T. Hungary)

A különféle alumínium horgonyokkal végzett tesztek és a valós életben szerzett tapasztalatok azt bizonyítják, hogy a horgony tartóképességének nem elsődleges előfeltétele a horgony nagy tömege. A modern horgonyok alakjából adódóan a felületük jóval nagyobb, mint az azonos tömegű régi típusoké – ezzel pedig megnőtt a kapaszkodó képességük (lásd majd a következő részben).

Igaz ugyan, hogy a horgonyokat tömegük szerint forgalmazzák, de felhasználási területük szerint csoportosítják. És az is igaz, hogy a műszaki előírások is a horgony tömegére adnak határértékeket.

a horgony tömege

Fotók: yachtingmonthly(dot)com

SzkipperTippek

A tengeri hajósok könyvtára

Láthatod, hogy ebben a könyvtárban minden cikk hasznos tudás, ötletek, tanácsok és tippek a hajósiskolán túl…
A SzkipperTippek ingyenes oktató- és információs levélsorozat tengeri hajósoknak – személyes tapasztalatok alapján.
A könyvtárban nincs tagsági díj, csak azt áruld el, pénteken délelőttönként hova küldjem a hét legfrissebb „SzkipperTippek” cikkét. Nos…?