A virtuális AIS

A Jachtnavigátor II. kötetében részletesen szó esik az AIS-ről, és a hozzá kapcsolódó virtuális navigációs segédeszközökről. Alább bővebben ez utóbbiakról lesz szó: mi a csuda a V-AIS?

A korszerű elektronikus navigációban magától adódik az igény, hogyan lehet úgy összepárosítani az egyes elektronavigációs eszközök (radar, digitális térkép, műholdas helymeghatározó rendszer, VHF-rádió, műholdas kommunikáció) funkcióit, hogy egymást kiegészítve még több információt szolgáltassanak a hajóforgalomban részt vevők számára. Hogyan lehet megoldani, hogy a hajóforgalomban részt vevő vízi járművek lássák egymást, valamint a forgalmas hajóutakat felügyelő hajóforgalmi szolgálatok lássák a hajókat, ezzel mindig és mindenhol azonnali döntések meghozatalára alkalmas valós idejű információkkal rendelkezzenek?

A megoldás roppant egyszerű. A hajók a GNSS szolgáltatások révén pontos pozíciós adatokkal rendelkeznek, továbbá összeköttetésben vannak a VHF-rádión keresztül, tehát magától adódik a megoldás: a rádió automatikusan továbbítsa a környezetének a hajóra és a mozgására vonatkozó adatokat, egyúttal ugyanezeket az adatokat vegye a többi hajótól, majd jelenítse meg a digitális térképen, továbbá ha szükséges, figyelmeztessen egy esetleges veszélyes forgalmi helyzetre! Így született meg az automata hajóazonosító rendszer (Automatic Identification System, AIS), amely a SOLAS szerint 2004 óta kötelező a SOLAS-hajókon.

AIS képernyő a chart plotteren

AIS képernyő a chart plotteren

Az AIS széles körű használatával adódik a lehetőség, hogy AIS-információkat az ún. virtuális navigációs segédeszközök (virtual AtoN) segítségével is továbbítsák a hajóknak. Az IALA (International Association of Marine Aids to Navigation and Lighthouse Authorities) definíciója szerint az AtoN „olyan hajón kívüli eszköz, rendszer vagy szolgáltatás, amelyet úgy terveztek és működtetnek, hogy elősegítsék az összes hajó biztonságos és hatékony navigációját és/vagy a hajóforgalmat”. A virtuális navigációs segédeszközök pedig olyan figyelmeztetés a navigátorok képernyőin, amely olyan új navigációs veszélyre figyelmeztetnek, amelyek 1) még nem lettek fizikailag megjelölve (kibójázva), vagy 2) ilyen megjelölés hagyományos felszíni bójákkal lehetetlen vagy észszerűtlen lenne.

Az első esetre példa: új hajóroncs, a térképen még nem jelzett navigációs veszély, virtuális hajózóút kijelölés vagy éppen úszó szemét. A második esetben a tengeri tengerfenék-infrastruktúra fenntartói használhatják a virtuális AtoN-t a tengerfenékre fektetett kábelekhez vagy csővezetékekhez közeli hajók tevékenységeinek valós időben történő figyelemmel kísérésére, illetve riasztásra, így elkerülhetőek a káresemények.

A virtuális navigációs segédeszközök fizikailag nem létező jelek, csak a digitális és papír térképeken jelennek meg. Az új térképjel-katalógusban már szerepelnek az „V-AIS” térképjelek:

V-AIS

Az új térképjel-katalógusban már szerepelnek az „V-AIS” térképjelek

Némi időbe kerül, míg ezek megjelennek a legújabb térképeken, de a Jachtnavigátor I. új, 2020. március 1-jén megjelenő felújított kiadásában már szerepelnek.

SzkipperTippek

A tengeri hajósok könyvtára

Láthatod, hogy ebben a könyvtárban minden cikk hasznos tudás, ötletek, tanácsok és tippek a hajósiskolán túl…
A SzkipperTippek ingyenes oktató- és információs levélsorozat tengeri hajósoknak – személyes tapasztalatok alapján.
A könyvtárban nincs tagsági díj, csak azt áruld el, pénteken délelőttönként hova küldjem a hét legfrissebb “SzkipperTippek” cikkét. Nos…?