Az EPIRB életet ment

Három francia vitorlázót 2010-ben az EPIRB segítségével a közelében elhaladó teherhajó mentett meg. Az Atlanti-óceánon Izlandról Bretagne-ba vitorlázó Beneteau 38 jacht, az Idem a B7-es szélben 500 tengeri mérföldre tért el a tervezett útvonalától, amikor motorja meghibásodott. A tehetetlenül sodródó hajót ugyan nem kellett a legénységnek elhagyni, de vészhelyzet alakult ki, így aktiválták az EPRIB bóját. A 07:30-kor érkezett riasztást a brit Falmouth parti őrségéhez irányította az adásellenőrző központ, amely rádión sikerrel tudta felvenni a közelben haladó hajókkal a kapcsolatot. Egy német teherhajó vette a hívást, és azonnal útirányt változtatott, hogy megmentse az egyre reménytelenebb helyzetben lévő franciákat.

Henry Purbrick, a Falmouth parti őrség tisztje szerint egyértelműen az EPIRB mentette meg a vitorlázók életét: „Nem tudjuk eleget hangsúlyozni, hogy mennyire fontos a hajók biztonsági eszközei között a regisztrált EPIRB. Minden bizonnyal ez mentette meg ennek a három hajósnak az életét.” Majd így folytatta: „A rádióhívásunkra reagálva három hajó is felajánlotta a közreműködését. A legközelebbi Wilhemshaven konténerszállító hajó 10:43 órakor érkezett a helyszínre. A szélsőséges időjárási körülmények között a kapitány nagy gyakorlattal manőverezte a hajót, és evakuálták a jachtosokat. Három órára volt szükség a mentési manőverhez, de sikerrel jártak. A jachtot a vitorlázók elhagyták.”

Sail-World Cruising, 2010. augusztus 27.

EPIRB

Az EPIRB (Emergency Position Indicating Radio Beacon/Buoy) a vészhelyzetjelző rádióbója angol kifejezésből eredő mozaikszó. A 406 MHz-es EPIRB a GMDSS-rendszer eleme, amely mind a négy körzetben használható, így megfelelő kiegészítője a kizárólag VHF-rádióval felszerelt, az A1 (part menti) körzetben tartózkodó nem-SOLAS-hajónak. Az EPIRB 406 MHz frekvencián 5 W teljesítménnyel sugározza a vészjelzést, számos modell rendelkezik GNSS-vevővel is, hogy a COSPAS-SARSAT GEOSAR holdakon keresztül is tudja közvetíteni a helyzetét, illetve az 1544,5 MHz SAR-frekvencián veszi a visszaigazolást, hogy a rendszer fogadta a vészjelzést (és hamarosan egy SAR egység megindítja a felkutatást és mentést).

Ez utóbbi új funkció, nevezetesen, hogy a GMDSS-rendszerben a vészjelzést leadó EPIRB bóják visszaigazolást kapnak arról, hogy vették a vészjelzést, és a segítség úton van.

Az alábbi ábra mutatja a rendszer működését. Az EPIRB-et hajókon használják (az ábrán középen), a szárazföldön a személyi vészjelző eszközt (Personal Locator Beacon, PLB) (balra a felborult biciklis), és a repülőkön ezt az eszközt vészjelző transzmitter (Emergency Locator Transmitter, ELT) néven ismerik (jobbra).

COSPAS-SARSAT rendszer

Az ábra jobban látható, és további részletek olvashatók a jövő héten megjelenő JACHTNAVIGÁTOR II. kötetében a 5.4. Műholdas távközlő és vészhívó rendszerek fejezetben.

SzkipperTippek

A tengeri hajósok könyvtára

Láthatod, hogy ebben a könyvtárban minden cikk hasznos tudás, ötletek, tanácsok és tippek a hajósiskolán túl…
A SzkipperTippek ingyenes oktató- és információs levélsorozat tengeri hajósoknak – személyes tapasztalatok alapján.
A könyvtárban nincs tagsági díj, csak azt áruld el, pénteken délelőttönként hova küldjem a hét legfrissebb „SzkipperTippek” cikkét. Nos…?