Kvadráns, oktáns, szextáns
avagy a Seaman’s Secrets (1594) című könyvtől a Jachtnavigátorig (2019)
I. Erzsébet angol királynő egyik főnavigátora volt John Davis. Az ő találmánya a róla elnevezett Davis-kvadráns. Ennek 1594-es első verzióját a Seaman’s Secrets című munkájában írta le.
A műszer azonban még csak 45° szögmagasság mérésére volt alkalmas. Száz évvel később a Halley-üstökös pályájának megfigyelése (és számos más tudományos munkája) révén közismert Edmond Halley brit csillagász, a Royal Society tagja és későbbi királyi csillagász is összeállított egy tükrös magasságmérő műszert, de ez nehézkes használata folytán nem vált be a tengeren.
Newton volt az, aki 1699-ben már duplatükrös kvadránst szerkesztett, hogy felváltsa a Davis-kvadránst. Az elv továbbfejlesztésével született az oktáns, amely a mai szextáns közvetlen elődjének tekinthető. Bár az ötlet Newtoné, a feltaláló dicsősége mégsem őt illeti. 1731-ben egyidejűleg, de egymástól függetlenül John Hadley angol matematikus és a philadelphiai Thomas Godfrey üveges mester közel azonos eredményre jutott, majd nem sokkal később egy amatőr csillagász (egyébként rendes foglalkozására nézve biztosítási ügynök) és egy francia matematika professzor is szerkesztett oktánst. A londoni Royal Society tudományos életben játszott jelentős szerepének köszönhetően – hogy, hogy nem… – Hadley műszere terjedt el. Egy teleszkópból és előtte két tükörből álló oktánsnak, vagyis egy nyolcad körcikknek nevezett műszere 90° szöget mérhetett, és már nagyban hasonlított a mai szextánsokra.
Fotó: John Gardner octant. A National Maritime Museum (Greenwich), Picture Library jóvoltából.
John Campbell brit admirális tengeri megfigyelései során azonban rájött, hogy az oktáns maximálisan 90 fokos méréshatára nem elegendő, azt legalább 120 fokra kellene kiterjeszteni. Ezek alapján 1757-ben John Bird neves műszergyártó megépítette az első szextánst. A műszer neve – miként az oktánsé – latin eredetű, s egy hatod kört jelent. Az egy hatod kör 60°, a két tükör használata révén a szextáns 120 fokos íven tud mérni. Míg az oktánsokat főleg fából készítették, a szextáns már bronzból készült.
A pontos működést a jó minőségi tükrök, és az 1758-ban feltalált színhiba mentes lencsék tették lehetővé, továbbá a 1766-ban Ramsden műszerész által feltalált körosztó gép, amivel a műszer ívén elhelyezkedő fokbeosztást (a limbuszt) leheletfinoman lehetett beskálázni.
Ramsden igen pontos barométereket is gyártott, amelyek alkalmasak voltak domborzati pontok magasságának mérésére. Ezek a magassági pontok ezután rákerültek azokra a térképekre, amelyek szintén a szextáns segítségével készültek. A britek a Függetlenségi háború során rájöttek ugyanis, hogy a szextáns vízszintes síkba fektetésével horizontális szögeket mérhetnek, s így kidolgozták a térképészet háromszögelési módszert. Ezzel feltérképezték az amerikai és kanadai gyarmatok partvonalát.
A munkában egy bizonyos James Cook tengerész hadnagy is rész vett, aki későbbi csendes-óceáni felfedező útjai során arra használta fel az itt szerzett kartográfiai tudását, hogy pontosan feltérképezze a kelet-ausztráliai, új-zélandi és óceániai új brit gyarmatokat. Cook pedig az egyre precízebb szextánssal navigált.
Fotó: Henry Hughes & Son sextant. A National Maritime Museum (Greenwich), Picture Library jóvoltából.
James Cook szextánsa került fel a december elején megjelenő Jachtnavigátor II. borítójára: a szextáns szimbolizálja a hagyományos, klasszikus (és lássuk be: kissé misztikus…) nyílt tengeri csillagászati navigációt, melyet a könyv A-tól Z-ig részletesen leír. Ahogy azt a fejlődést is, aminek eredményeképpen a tengerészek ma már a csillagok helyett a mesterséges holdak segítségével navigálnak, kommunikálnak és adnak le vészjelzést.