Mire tanít a szembeszél?

Szinte nincsen olyan mindennapi probléma – itthon, a szárazföldön is –, amire ne lehetne hasonló szituációt találni a tengeren haladó hajón. Mivel a hajón felmerülő helyzeteket – ami például a navigációval, a meteorológiai helyzettel, vagy főleg a biztonsággal kapcsolatos – azonnal kezelni kell, és a körülmények mérlegelése után gyors, határozott döntést kell hozni a megoldás érdekében, a hajózásból vett példák nagy segítséget jelenthetnek a mindennapi életben felmerült problémák megoldásában is. A tengeri hajós tapasztalatok tehát itthon is aranyat érnek!

Mondok egy példát. Az iskolahajók nemzetközi versenyének, a The Tall Ship’s Races-nek az egyik fő célja, hogy minél több fiatal vegyen részt vendég legénységként (ún. trainee-ként), ezért ösztöndíjakkal támogatják a kevésbé tehetős családokból érkező fiatalok részvételét. A fiatalok pedig részt vesznek a legénység mindennapi munkájában, függetlenül attól, hogy van-e korábbi hajós tapasztalatuk. Ezt nevezik sail training-nek, miközbe a résztvevők rengeteg új tapasztalatra tesznek szert. A fiatalok pedig az út végeztével beszámolnak az élményeikről. Egy 17 éves lány élménybeszámolójából idézek:

„St. Malóból Lisszabonba tartottunk az első versenyszakaszon. Az Atlanti-óceánra kijutva azonban erős délnyugati szél támadt, azaz totális szembeszélben hajóztunk: hol nyugatnak, Írország felé, hol keletnek, a francia partok felé fordultunk, és még véletlenül sem tudtunk egyenesen Lisszabon irányába tartani. Ennek ellenére mindenki nyugodtan végezte a dolgát a hajón… és végül is időben befutottunk Lisszabonba!

Ezen elgondolkodva végül arra jutottam, hogy ha az ember okosan és kitartóan halad a célja felé, akkor az erős szembeszél ellenére is elérheti a célját!”

A The Tall Ship’s Races-re 2012 óta küldünk a S.A.L.T. Hungary nonprofit szervezetünk segítségével 15-25 év közötti fiatalokat. 2013-ban a földközi-tengeri regattán részt is vettünk a kishajós hajóoasztályban a Femme Fatale Beneteau 47.7 hajóval. Mi voltunk az első, magyar lobogó alatt részt vevő hajó a versenyek történetében 1956 óta, és az első vesrenyszakaszt – Barcelona és Toulon között – meg is nyertük! Ráadásul a legénységben nem csak ösztöndíjas fiatalok vehettek részt, de mindhárom fiatalember daganatos betegségből gyógyult, így a sail training az egészségük visszaszerzéséhez is hozzájárult! A hajó és a fiatalok részvételét a Gorter Fémipari Zrt. és a Style Jacht Kft. (ifj.Scholz Imre), a TIT Hajózástörténeti, -Modellező és Hagyományőrző Egyesület, valamint több legénységi tag is támogatta. Köszönet nekik!

A Femme Fatale csapata 2013. szeptemberében a The Mediterranean Tall Ship's Regattán Barcelonában. A barcelonai magyar főkonzulátusról a főkonzul úr és családja látogatásán készült a kép.

A Femme Fatale csapata 2013. szeptemberében a The Mediterranean Tall Ship’s Regattán Barcelonában. A barcelonai magyar főkonzulátusról a főkonzul úr és családja látogatásán készült a kép.

Évek óta részt veszünk az International Exchange és EU Erasmus+ programban is, így a programra kiválasztott hajó egyik versenyszakaszán 5-7 fős magyar csapatot küldhetünk kedvezményesen. Idén is így van, spanyol, norvég, holland és olasz fiatalok mellett magyar csapat is indul a The Tall Ship’s Races 2020 második szakaszán, Cadizból A Corunába a holland Eendracht fedélzetén, 2020. július 11–26. között. A fiatalok számára az Ománi Szultánság biztosít max. 500 € ösztöndíjat, de csak korlátozott számban. Köszönet érte. A fiatalokat idén is kíséri magyar mentor.

Erről a témáról holnap reggel a 8 órai híreket követően a Kossuth Rádió Szombat reggel című műsorában fogok beszélni!

The Tall Ship's Races 2020

The Tall Ship’s Races 2020

A pályázók száma azonban évről évre örömteli módon emelkedik, ez pedig azt is jelenti, hogy nem tudunk mindenkinek Ománi Ösztöndíjat szerezni. Annak érdekében, hogy minél több fiatalt (idén sok a lány a pályázók között…) tudjunk benevezni a versenyre, arra kérlek, hogy a lehetőségeidhez mérten támogasd – akár személyesen, akár a céged (a sajátod, vagy ahol dolgozol) – a fiatalok részvételét, akár ezen a versenyen, akár rendszeresen. Javaslatokat is örömmel fogadunk, ha van ötleted, kihez forduljunk ezzel a kéréssel. A magam részéről – a Jachtnavigátor nautikai kiadó és könyvkereskedés – 300 euróval támogatom egy fiatal részvételét a versenyen!

Kedves [mssys_firstname], ha Te is úgy gondolod, hogy jó befektetés a fiatalok nevelése, az alábbi  GOMBra kattintva írj nekem egy e-mailt!

TÁMOGATOM A FIATALOKAT

FRISSÍTÉS

A Tall Ships Races 2020 eseményt a szervezők a 2020. tavaszi járvány miatt elhalasztották (de nem törölték) 2021. augusztus 12-től szeptember 12-ig, a TSR2021 utánra. Vagyis 2021-ben két verseny lesz!

SzkipperTippek

A tengeri hajósok könyvtára

Láthatod, hogy ebben a könyvtárban minden cikk hasznos tudás, ötletek, tanácsok és tippek a hajósiskolán túl…
A SzkipperTippek ingyenes oktató- és információs levélsorozat tengeri hajósoknak – személyes tapasztalatok alapján.
A könyvtárban nincs tagsági díj, csak azt áruld el, pénteken délelőttönként hova küldjem a hét legfrissebb „SzkipperTippek” cikkét. Nos…?