Szánt a horgony
Szánt a horgony
Az előző heti témákhoz még ide kívánkozik, hogy nem csak az a fontos horgonyzásnál, hogy milyen mély alattunk a víz (apálykor is, ha van árapály), hanem az is, (1) milyen horgonyunk van, (2) mennyi láncot engedünk le, (3) milyen a fenék anyaga, (4) milyen erős a szél.
Mindezek a tényezők együttesen eredményezik, hogy megtartja-e a horgony a hajót, vagy sem. Most a (4) tényezőt, vagyis az időjárási körülményeket ne vizsgáljuk, tételezzük fel, hogy csendes vagy mérsékelt időjárási körülmények között horgonyzunk. A (1) horgony típusokról is máskor beszélünk majd, így marad a (2) és (3) tényező.
Az alap, hogy a vízmélység jó időjárási körülmények között legalább háromszorosát kell leengednünk a láncból. Az adriai hajókon szinte kivétel nélkül csak láncot használnak, de említsük meg, hogy sok területen horgonylánc + horgonykötél kombinációval szerelik fel a hajókat: a horgonyra egy 5–10 m hosszú lánc előtétet akasztanak, amit jó vaskos horgonykötél követ (az angol kifejezés erre: anchor rod). Ebben az esetben a minimum érték ötszörös vízmélység. Ha erős a szél, a láncból is hatszoros vízmélység leengedésére van szükség. Az ok az, hogy ne csak a horgony kapaszkodjon, hanem a fenéken fekvő lánc súlya is tartsa a hajót. Persze ez azt is jelenti, hogy minél hosszabb lánc van kiengedve, annál nagyobb körben foroghat a hajó a szél, vagy az áramlás változása/erősödése eredményeképpen….
Mivel az adriai charterhajókon általában max. 50 m lánc tartozik, ez az jelenti, hogy max. 16 méteres vízben tudunk biztonságosan horgonyozni jó időben is.
A másik tényező a fenék anyaga. Erről vagy a térkép tájékoztat rövidítésekkel (angol rövidítések elöl, horvát a végén: pl. S = homok = P, M = iszap = M, G vagy P = kavics = S, R = szikla = Gr), de inkább a pilótkönyvben célszerű ennek utánanézni. Az Adrián főleg köves, sziklás talajjal találkozunk, amit sok helyütt boríthat tengeri fű. Ez jelentősen rontja az esélyeinket, hiszen nem engedi a horgonyt megkapaszkodni. (Ezért figyelmeztet az Adriai kikötők minden öbölben a tengeri fű jelenlétére!) Ha nincs információnk a fenék talajára vonatkozóan, érdeklődjünk a szomszéd hajóknál, a helyieknél, vagy… ha tehetjük, búvárszemüveggel merüljünk le, és ellenőrizzük a feneket és a horgonyt!
Két okunk is van erre: vagy a laza fenék, vagy a köves fenék adhat okot az aggodalomra. A köves fenékben nem tud a horgony megkapaszkodni, de szerencsétlen esetben akár be is szorulhat egy kő alá (vagy épp a lánc tekeredik rá, ahogy forog a hajó), és lehetetlenség felhúzni. Velem eddig szerencsére csak egyszer fordult el elő, hogy úgy beszorult a horgonyom egy szikla alá, hogy egy jó órás manőverezés árán tudtam csak kifordítani. Ha nem sikerült volna, le kellett volna csatolni a láncot, és otthagyni! (Ebben az esetben egy kis bójával megjelöltem volna a láncvéget, hogy egy „láncmentő expedíció” megtalálhassa és felszedhesse.)
A laza homokos, kavicsos, esetleg híg iszapos talajban pedig nem tart meg sem a horgony, sem a lánc. Ezzel kapcsolatban idézem László történetét:
„Nem mindegy, hogy milyen talajra engedjük le a horgonyt. Mikor megálltunk, lehet, hogy elég volt a víz mélység, de a hullámzás meg az áramlatok miatt „kúszni”, „szántani” kezd a horgony, vagy a szél változása miatt forog a hajó, ha homokos vagy sóderes talajra engedtük le. Persze, ha a part közeli sekély víz is homokos, akkor nincs nagy baj, ha ezt időben észrevettük, de az Adrián a legtöbb helyen már közel a parthoz igen csak kemény sziklák vannak. Mi jártunk úgy az Adrián, hogy Olib sziget észak-nyugati oldalán egy kis szigetnél engedtük le a horgonyt, számba véve az árapályt is. A hajón volt természetesen mélységmérő, de a riasztó rendszer (aminek egy beállított mélységnél automatikusan jeleznie kellett volna) valamiért nem jelzett. A horgony folyamatosan „kúszott”, és lassan észrevétlenül a hajó rásodródott a homokpadra, ami a két szigetet a víz alatt összekötötte. A hajó két propellerje beleállt a homokos sóderbe. Miközben ebédeltünk, egyszer csak a konyhaablakon benézett egy kisgyerek, aki a papája nyakában ült… ott sétáltak a méteres vízben… Kapkodás, futkosás következett, és ott éjszakázás lett a vége. Másnap egy barátom hátrafelé levontatott minket a homokpadról. Azóta ha horgonyt engedünk… búvárszemüvegben lemerülök, és ellenőrzöm, hogy hol áll a horgony.”
