A vészkormány

A Karib-tengeri St. Marteen szigeten Oyster Pondban vettük fel a katamaránt. Az első utunk a közeli Ilet de Pinel szigethez vezetett, itt horgonyt dobva élveztük a Yellow Beach hangulatát. Másnap reggel rögtön indulás után kellemetlen helyzetbe kerültünk, mert megszorult a kormány, ami annál is inkább veszélyes volt, mert a szembe szélben és óceáni hullámzásban kellett elhagyni a sekély horgonyzóhelyet, mögöttünk pedig ott volt a lee-part…

Nem volt mit tenni, elő kellett kapni vészkormányt, és azzal visszakormányozni a bukdácsoló hajót a sziget mögötti csendes vízre. Újra horgonyt dobva megvizsgáltam a kormányrendszert, ami első látásra sérülés- és akadálymentesnek látszott, de a tüzetesebb vizsgálathoz le kellett bontani a hátsó kabin falburkolatát. Kiderült, hogy a kormánykerekek és a kormányszerkezet közötti erőátvitel feladatát ellátó ujjnyi vastag bowden burkolata ment tönkre, és aznap reggel jött el az utolsó pillanat, amikor a bowden kiszakította magát a burkolatából, és mindjárt bele is szorult. Látható volt, hogy konstrukciós hiba okozta a bajt, az erősen meghajlított bowden a hajtás öblében erős igénybevételnek tette ki a belső burkolatot, ami a rendszeres használat mellett idővel kikopott… aztán egyszer csak szétszakadt.

A rádión kért segítség gyorsan megjött, hoztak egy másik hajót, átpakoltunk és a műszaki személyzet – köztük egy magyar honfitársunkkal, aki Dél-Afrikából egyedül hajózott ide, és itt dolgozott egy ideig, hogy pénzt gyűjtsön a továbbhajózáshoz – a vészkormánnyal haza furikázta a sérült hajót.

A hajóátvételnél rendszeresen és tételesen ellenőrzöm a felszerelést, különösen a biztonsági eszközöket. A vészkormány (emergency tiller) ott kell legyen a kokpit locker alján. Ez egy egyszerű, hajlított vagy T alakú vascső, amelynek a vége olyan, hogy illeszkedjen a kormánytengely felső végében kialakított foglalatba. A képen látható, hogy egyes hajókon nem sok hely marad a kormányzásra… de legalább egy partvisnyéllel meg lehet hosszabbítani.

A vészkormány

A fentebb említett esetben magam is meglepődtem, mennyire nehéz volt a vészkormánnyal bánni, és mennyire nehéz volt egyenesben tartani a hajót. Rövid távon még csak megküzd vele az ember, de ha órákig, esetleg napokig így kell hajózni, az meglehetősen embert próbáló feladat…

A javaslatom, hogy a bérhajó átvétele után tartsunk gyakorlatokat, főleg ha a nem összeszokott a legénységünk. Indulás után rögtön, még a kikötő közelében próbáljuk ki a géperőt és a kormánymozdulatokat, a hajó megállítását és a hátramenetet, majd csináljunk egy kikötési gyakorlatot, hogy ne az első esti kikötéskor érjen bennünket meglepetés. A gyakorlat része legyen a vészkormány elhelyezése és próbáljuk ki, hogyan megy a kormányzás a rúddal, hogyan viselkedik a hajó. (Utána jöhet egy mentőmellény-gyakorlat is…)

A hajóátvételkor persze arra sem ideje, sem nagy kedve nincs az embernek, hogy lemásszon a kormánygéptérbe, és ellenőrizze a kormányszerkezet épségét. Ha azonban a fenti műszaki probléma felmerül, ezt muszáj megtenni, hogy felmérjük a problémát, és esetleg elhárítsunk olyan akadályt, amely gátolná a kormánylap mozgatását, különben a vészkormánnyal sem megyünk semmire.

Az alábbi rövid videó bemutatja a vészkormány felszerelését és használatát. Már ebből is látható, hogy ezzel a csákánnyal nem lehet nagy öröm megküzdeni…

A vészkormány használata
SzkipperTippek

A tengeri hajósok könyvtára

Láthatod, hogy ebben a könyvtárban minden cikk hasznos tudás, ötletek, tanácsok és tippek a hajósiskolán túl…
A SzkipperTippek ingyenes oktató- és információs levélsorozat tengeri hajósoknak – személyes tapasztalatok alapján.
A könyvtárban nincs tagsági díj, csak azt áruld el, pénteken délelőttönként hova küldjem a hét legfrissebb “SzkipperTippek” cikkét. Nos…?