Hogyan védjük meg a bumot?
Hogyan védjük meg a bumot?
De mitől is?
Hátszélben, főleg nagyobb hullámokban megnő a veszélyes az akaratlan perdülésnek. Nem hinném, hogy lenne bárki is, akinek ne lenne erre nézve saját tapasztalata…! A nagy utolérő hullámok a hajó alá érve lelassítják a hajót, és gonosz módon azon igyekeznek, hogy megfaroltassák… majd kaján vigyorral tovább hömpölyögnek. Ha a hajó megfarol, a szél átcsapja a nagyvitorlát – azaz megperdül a hajó –, és kész a baj: törik a bum, szakad a vitorla, és még akár árbóctörés is lehet belőle. A sott által okozott károkról, esetleg személyi sérülésekről nem is beszélve… a teljesen oldalra kihajtott bum hosszú sottja ugyanis perdüléskor végig seper a kokpit felett, és visz mindent, ami csak az útjába kerül. Egy alkalommal szó szerint letépte a kormányoszlopot…
Az ilyen spontán perdüléstől legegyszerűbben úgy védekezhetünk, ha a bum végére kötünk egy hosszú kötelet, amit a hajó orrában rögzítünk. Ez megakadályozza a bum veszélyes átlendülését. Persze szándékos halzolás előtt ezen a kötélen engedni kell, majd a másik csapáson az átengedett bumot a másik oldalon kell ezzel a preventerrel biztostani. A hajó átvételekor gondolj erre, és – ha nincs ilyen 8-10 mm-es, legalább 10 méter hosszú kötél a hajón – kérj a bérbe adótól!
Gál Józsi az Equator hajóján két kisebb csigasort szerelt a bumra, ezzel biztosítva azt. Vitorla manőverkor viszont ezzel külön kellett törődni. Ilyet azonban mi is felszerelhetünk akár egy bérhajón is, ha magunkkal viszünk két kisebb csigasort, a két végén seklivel (alul esetleg gyors-seklivel), 6-os kötéllel, olyan hosszú kötéllel, hogy a csigasort legalább 4-5 méter hosszúra ki lehessen húzni.
Másik megoldás, ha erre a célra gyártott eszközöket használunk.
Az egyik ilyen a Wichard Gyb’Easy:

Meglehetősen egyszerű használni, könnyű felszerelni és ha kellőképpen meg van feszítve, barátságos módon engedi át a bumot a másik oldalra. Hátránya, hogy folyton utána kell állítani, ha változnak a körülmények, tehát állandó törődést igényel.
A másik a Walder boom brake:

Előnye, hogy folyamatosan felszerelve tartható, könnyű kezelni, jól megfogja a bumot perdüléskor, hátránya, hogy viszonylag sok helyet foglal a bum alatt (pl. a dingi nem fér el alatta). Megbízható szerkezet, akár hosszú úton is, a Golden Globe 2018 rajtja előtt Falmouthban szinten mindegyik hajón ez volt felszerelve, illetve most itt Angliában – ezekben az órákban érünk vissza az idei YachtMaster tréningen Portsmouthba, miután átszelve az Angol-csatornát, meglátogattuk a Csatorna-szigeteket, St Malót és a normandiai Cherbourgot – szintén ezt látjuk a legtöbb hajón felszerelve.
A harmadik eszköz a Sailfuse:

Ezt a nagyvitorla sott és a traveller közé szerelik, majd „akár el is felejthetjük, hogy ott van.” Nem zavar. Megakadályozza a bum csapódását, a sot összegabalyodását és a traveller sérülését. Hátránya ugyan, hogy a sott nem lehet túl laza hátszélben, különben a „biztosíték” nem fog időben dolgozni.
A három eszközt a Yachting World videója mutatja be.

